B/Zs-kategória 2013: Válogatás #1
Baromi jó móka néha alacsony költségvetésű, dvd-re gyártott akciófilmeket nézni. Általában ugyan időpazarlás ezeket bambulni, azonban egy fárasztó nap után, amikor már az ember képtelen használni az agyát és csak egy kis zsibbadásra vágyik, akár még jól is tud rajtuk szórakozni. De akkor is jól jönnek, amikor szimplán csak egy kis bűnös élvezetre vágyunk.
Ebben a cikkben néhány frissebb, némi potenciállal rendelkező darabról (egy-egy lecsúszott színész, ismerős név vagy korrektebb alapötlet miatt) írok, folyamatosan frissítve a listát.
Dolph Lundgren és Steve Austin újra egy filmben a Feláldozhatók után! Szerencsére a két fickó keménykedik is eleget, ami miatt lényegében már megéri megnézni ezt a darabot. Azonban sokat nem szabad tőle várni, hiszen a kategória nem túl magas színvonalából nem éppen kiemelkedő alkotásról van szó, ráadásul a fő csavar nagyon sok facepalmot váltana ki az Enterprise fedélzetén.
Senkit se tévesszen meg a stáblista: hiába Stephen Dorff, James Woods és Stephen Lang jelenléte, ez a film nem több egy unalmas, középszerű, érdektelen, nem túl jól megvalósított klisépakolgatásnál.
Kár érte.
Paul Walker megint kocsikázik, azonban ebben a filmben még egy rendes sportkocsira se tellett, nemhogy rendes akciójelenetekre. A tempó lassú, a történet nem túl összetett, a színészi játék pedig a legjobb pillanatokban is csak középszerű, mégis, mindenezen hibák ellenére nézhető darab. Az viszont jó ötlet volt a készítők részéről, hogy minden eseményt az autó belsejéből látunk.
Ez már a második film John Cusackkel ebből a kategóriából (az első a teljesen hülye csavarral megvert The Factory volt). Aggasztó dolog.
Ennek a filmnek egyébként nem az igénytelenség a baja, hanem a középszerűség. De olyan szinten középszerű, hogy igazából még csak szidni sem igazán tudom, annyira feledhető. Talán annyi pozitívumot fel tudok eleveníteni, hogy Malin Akerman egészen szimpatikus volt a szerepében.
Tulajdonképpen az a durva, hogy egyetlen húzónév sem szerepel a stáblistán és a film alapja is ugyanaz, mint az első részé, mégis teljesen élvezhető, igényesen elkészített darab. Forgatókönyvi szinten persze nem okoz meglepetéseket és kicsit olcsószagú is, azonban Roel Reiné, a film rendezője meglehetősen jó munkát végzett, akárcsak a főgonoszt alakító Brian Markinson. Ráadásul még a film tempója is meglehetősen pörgős volt, a hossza pedig ideális.
100 Degress Below Zero
Katasztrófafilm The Asylum módra. Tapasztaltabb filmszeretők számára ennél a négy szónál nem is kell több, hogy tudják, mire vállalkoznak eme darab megtekintésével. Azonban a tapasztalatlanok... szóval hadd fogalmazzak úgy: óvakodjatok!
Kegyetlenül rosszul felhasznált, eszméletlen gagyi klisék, fájdalmas szövegek, hülye megoldások, alvó line producer, gyatra effektek és lecsúszott színészek: igazi The Asylum névjegyek.
Ennek a darabnak igazából egyetlen előnye van: részben magyar! Bizony, Kamarás Iván szájából is hallhatjuk a páratlanul jó dialógusokat és aggódhatunk Budapestért is (nem, nem Párizsért, hiszen az ott a Hősök tere, még ha onnan látszik is a CGEiffel torony!).
Atlantic Rim
Nem, nem Pacific, tényleg Atlantic. Ez egy mockbuster, aminek az a lényege, hogy egy kis stúdió kiválaszt egy kövér bevétel reményével kecsegtető, rendesen reklámozott, általában nagyobb költségvetésű mozifilmet, majd hasonló címmel, alapvetéssel, poszterrel és a "nagy testvérhez" közeli premierdátummal elkészít egy irdatlanul igénytelen vackot, lehetőleg minél kevesebb pénzből. Így pedig meglovagolván az eredeti mozifilm drága marketinggépezetét, bevételhez jutnak. Nameg szidalmakhoz.
Tehát az Atlantic Rimben nagy robotok vernek nagy dögöket... itt pedig valószínűleg kimerül a hasonlóság a Pacific Rimmel kapcsolatban. A technikai színvonal alacsony, a forgatókönyv gyatra és úgy összességében véve rossz a film. Azt viszont mindenféleképpen meg kell említeni, hogy a The Asylum (igen, megint ők, természetesen) egyik legkevésbé fájdalmas alkotásáról van szó, meglepő módon még időnként normális effekteket is láthatunk benne, illetve úgy tűnik, a forgatáson a rendező néha dolgozott is. Viszont pont ebből adódik a film problémája: a stúdió többi darabjával ellentétben sokkal kevesebb sokkolóan/agyrohasztóan hülye pillanata van, így nem lett túl emlékezetes élmény. Egyszerűen szürke.
Sharknado
Pontosan, ahogy a poszter mondja: "Ennyi!". Csúcsrajáratott baromságok egymás hegyén-hátán, röhejes műdráma, gyatra színészek, pofátlan egysorosok, tiszteletlen idézgetés, kegyetlen színvonalú trükkök és a befejezés, atyám... ez a Sharknado, ami éppen ezen negatívumok miatt lett egy veszettül szórakoztató, önironikus bűnös élvezet. Ráadásul kellően rövid, így nem annyira fárasztó. Az átlagnéző jobb, ha menekül előle, de a trash-rajongók számára kötelező darab. Fantasztikus élmény.
Summoned
Ideje visszatérnünk a B-kategória biztonságos berkeibe. A Summoned ugyanis, ha nem is sokkal, de legalább hajszálnyival színvonalasabb alkotás, mint az előző három kis csoda, azonban még így is bőven szörnyű: a sztorija gyakorlatilag az összes horror és thriller klisét tartalmazza, ráadásul a rendező ezt a lehető legunalmasabb, legsótlanabb és legérdektelenebb módon prezentálta a nézők számára. Úgy éreztem magam, mint a fiktív Charlie Kaufman, amikor a fiktív Donald felolvasta neki csodálatosan eredeti és átgondolt forgatókönyvét.
Szegény színészeket sajnáltam a legjobban: Ashley Scott régen veszélyesen jó eyecandy volt, azonban azok az idők már elmúltak, Cuba Gooding Jr. pedig hiába szerepel ilyen szép nagy fejjel a poszteren, szerepe teljesen mellékes és érdektelen, jelenléte csupán néhány kósza percre korlátozódott.
100 Degress Below ZeroKatasztrófafilm The Asylum módra. Tapasztaltabb filmszeretők számára ennél a négy szónál nem is kell több, hogy tudják, mire vállalkoznak eme darab megtekintésével. Azonban a tapasztalatlanok... szóval hadd fogalmazzak úgy: óvakodjatok!
Kegyetlenül rosszul felhasznált, eszméletlen gagyi klisék, fájdalmas szövegek, hülye megoldások, alvó line producer, gyatra effektek és lecsúszott színészek: igazi The Asylum névjegyek.
Ennek a darabnak igazából egyetlen előnye van: részben magyar! Bizony, Kamarás Iván szájából is hallhatjuk a páratlanul jó dialógusokat és aggódhatunk Budapestért is (nem, nem Párizsért, hiszen az ott a Hősök tere, még ha onnan látszik is a CGEiffel torony!).
Nem, nem Pacific, tényleg Atlantic. Ez egy mockbuster, aminek az a lényege, hogy egy kis stúdió kiválaszt egy kövér bevétel reményével kecsegtető, rendesen reklámozott, általában nagyobb költségvetésű mozifilmet, majd hasonló címmel, alapvetéssel, poszterrel és a "nagy testvérhez" közeli premierdátummal elkészít egy irdatlanul igénytelen vackot, lehetőleg minél kevesebb pénzből. Így pedig meglovagolván az eredeti mozifilm drága marketinggépezetét, bevételhez jutnak. Nameg szidalmakhoz.
Tehát az Atlantic Rimben nagy robotok vernek nagy dögöket... itt pedig valószínűleg kimerül a hasonlóság a Pacific Rimmel kapcsolatban. A technikai színvonal alacsony, a forgatókönyv gyatra és úgy összességében véve rossz a film. Azt viszont mindenféleképpen meg kell említeni, hogy a The Asylum (igen, megint ők, természetesen) egyik legkevésbé fájdalmas alkotásáról van szó, meglepő módon még időnként normális effekteket is láthatunk benne, illetve úgy tűnik, a forgatáson a rendező néha dolgozott is. Viszont pont ebből adódik a film problémája: a stúdió többi darabjával ellentétben sokkal kevesebb sokkolóan/agyrohasztóan hülye pillanata van, így nem lett túl emlékezetes élmény. Egyszerűen szürke.
Sharknado
Pontosan, ahogy a poszter mondja: "Ennyi!". Csúcsrajáratott baromságok egymás hegyén-hátán, röhejes műdráma, gyatra színészek, pofátlan egysorosok, tiszteletlen idézgetés, kegyetlen színvonalú trükkök és a befejezés, atyám... ez a Sharknado, ami éppen ezen negatívumok miatt lett egy veszettül szórakoztató, önironikus bűnös élvezet. Ráadásul kellően rövid, így nem annyira fárasztó. Az átlagnéző jobb, ha menekül előle, de a trash-rajongók számára kötelező darab. Fantasztikus élmény.
SummonedIdeje visszatérnünk a B-kategória biztonságos berkeibe. A Summoned ugyanis, ha nem is sokkal, de legalább hajszálnyival színvonalasabb alkotás, mint az előző három kis csoda, azonban még így is bőven szörnyű: a sztorija gyakorlatilag az összes horror és thriller klisét tartalmazza, ráadásul a rendező ezt a lehető legunalmasabb, legsótlanabb és legérdektelenebb módon prezentálta a nézők számára. Úgy éreztem magam, mint a fiktív Charlie Kaufman, amikor a fiktív Donald felolvasta neki csodálatosan eredeti és átgondolt forgatókönyvét.
Szegény színészeket sajnáltam a legjobban: Ashley Scott régen veszélyesen jó eyecandy volt, azonban azok az idők már elmúltak, Cuba Gooding Jr. pedig hiába szerepel ilyen szép nagy fejjel a poszteren, szerepe teljesen mellékes és érdektelen, jelenléte csupán néhány kósza percre korlátozódott.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése