Bejegyzések

ROBERTS címkéjű bejegyzések megjelenítése

Tükröm, tükröm (Mirror Mirror) kritika

Kép
** A klasszikus meséket számtalan alkalommal vették elő a derék  filmesek, de talán mind közül a Disney-féle rajzfilmek voltak a legemlékezetesebbek. Az utóbbi időben Hollywoodban elzárták az ötletcsapot, a rémülten pislogó producerek és az írók szeme előtt a képregényfilmek, remake-ek és reboot-ok lebegnek. Így került előtérbe Csipkerózsika és Hamupipőke, de akkor ugrottak rá igazán erre a témára, amikor a költséges Alice Csodaországban több, mint 1 milliárd dollárt kaszált a mozikban. Úgy látszott érdemes egy nagy adag pénzfröccsöt adni néhány közismert mese filmverziójának, még az sem szegte kedvét a filmeseknek, hogy Piroska ( A lány és a farkas ), illetve a Szépség és a Szörnyeteg ( A szép szörnyeteg ) újabb verziói nem termeltek több száz milliót. Mindenesetre rendületlenül tervezgetnek néhány Pán Péter filmet, felbukkan Csipkerózsika is, közeleg a Jancsi és Juliska folytatása és Hófehérkéből sem fogunk hiányt szenvedni. Sőt, utóbbiból idén rögtön két verziót is kapu...

TÜKRÖM TÜKRÖM [4 Kép]

Kép
A Relativity Media négy új képe  a Tarsem Singh (A sejt,Immortals)  rendezte Tükröm Tükröm/Mirror Mirror -ből,  A képeken Lily Collins , Armie Hammer , Julia Roberts , és  Nathan Lane , a jó értelembe furcsa Hófehérke mozi hamarosan a mozikban....       Magyar Előzetes!

HÓ! Fehérke érkezik....

Kép
A Relativity Media kiadta a Mirror Mirror nemzetközi előzetesét. A filmet Tarsem Singh ( A sejt ,Zuhanás , Immortals ) rendezte, és a főbb szereplők pedig Lily Collins és Julia Roberts . Egy "cseppet" másfajta Hófehérkét kapunk....:D Előzetes és eredeti cikk itt! Magyar Bemutató:2012 Március 15. Amerikai Bemutató:2012 Március 30. forrás : MovieWeb

Tükröm Tükröm....

Kép
.. Snow White and the Huntsman után végre a Mirror Mirror is plakátokat kapott!                     Központban a banya,azaz Julia Roberts ...  :D:D [forrás: Filmbuzi.hu ]