Bejegyzések

animáció címkéjű bejegyzések megjelenítése

MERIDA az első helyen

Kép
Animációs uralom Amerikában. [Észak-Amerikai box office] A Pixar 1995 -ben tette le névjegyét az asztalra és ha esetleg akkor a Toy Story után volt olyan ember, aki nem jegyezte meg az animációs cég nevét, az azóta bizonyára az eszébe véste. Hiszen a Pixar sokszor bizonyította, hogy lehengerlően képes mesélni, nem csak a külalakra, hanem a történetre is ügyelnek. Egyre magasabbra és magasabbra tette a lécet, úgy tűnt, hogy biztos kézzel nyúlnak hozzá mindenhez, jöhet főzni tudó patkány vagy felhők felett repülő ház , a siker nem marad el. De ahogy lenni szokott általában minden színész, producer, rendező vagy cég életében eljön az a pillanat, amire később már nem tekintenek vissza büszkén . A Pixarnál ez a Verdák 2 volt, ami végső soron csak arra volt jó, hogy a raktárban maradt McQueen játékokat el tudják adni. A Merida, a bátor leginkább azért számít bátor vállalkozásnak, mivel egy tűzrőlpattant lány áll a középpontban és a közönség egy-két kivételtől eltekintve nem túl...

BURTON "javíthat", Bourne előzetes, borzongató horror közeleg....

Kép
Frankenweenie poszter   Tim Burton idén egyszer már beégett, az Éjsötét árnyékot (Dark Shadows) lehúzták a kritikusok és a kasszáknál is megbukott.Nekem tetszett,na nem baj.  A Frankenweenie -vel szépíthet, ami viszont elég merész vállalkozás: 3D-s stop motion fekete-fehér alkotás. A történet szerint egy srác feltámasztja elhunyt kutyáját, ami sok bonyodalomhoz vezet.   Teljes cikk !  A Bourne hagyaték előzetese Az Universal egyszerűen képtelen volt elfogadni, hogy Paul Greengrass és Matt Damon csak úgy elsétált a franchise környékéről. "Ugyan már, nélkülük is lehet folytatni ezt a jól jövedelmező franchise-t." - gondolták a fejesek. Lehet Bourne film Jason Bourne nélkül.(?) Tovább! Sinister poszter A rendező : Scott Derrickson ( Ördögűzés Emily Rose üdvéért ) A Paranormal Activity és az INSIDIOUS producereitől! A főszereplő pedig : Ethan Hawke Jól hangzik! :D Ugrás a cikkre!  Erre pedig tessék rákattintani! :D  ÉRDEMES! ...

PARA,POSTER,TRAILER,Norman

Kép
Új bemutatót és plakátot kapott a Focus Features ParaNorman című animációja. Bemutató:2012 augusztus 17. A történet középpontjában egy Norman nevű fiú áll, akiknek zombikkal, szörnyekkel, boszorkányokkal és ostoba felnőttekkel kell megküzdenie, hogy megmentse a várost egy ezeréves átoktól. Hangok: Casey Affleck(Hideg nyomon), Jeff Garlin(Félig üres), John Goodman(Flintstones), Anna Kendrick(Egek ura), Leslie Mann(Ki nevet a végén),Christopher Mintz-Plasse(Kick-Ass), Jodelle Ferland(Silent Hill). Forrás: Premierfilmek.freeblog.hu

KUTYA SZAGA,kicsit fura...

Kép
Sparky kutya annyira szereti Victor Frankenstein gazdáját hogy ha kell a sírból is visszatér hozzá...:D A Walt Disney Pictures 2012 október 5 .-én mutatja be "sötét" animációját, FRANKENWEENIE címmel. A film rendezője pedig Tim Burton és saját magát REMAKE -eli,reméljük hasonló jó animációt kapunk mint a Karácsonyi Lidércnyomás(1993) vagy éppen A Halott Menyasszony(2005).... Eredeti Hangok:Winona Ryder,Catherine O'Hara,Martin Short,Martin Landau Teljes cikk ITT!      TRAILER /MovieWeb/

kalÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓzok!!!!

Kép
A film főszereplője tökéletes kalóz: csak az a kis hibája van, hogy soha, egyetlen terve sem válik valóra – de legalább kitartóan próbálkozik. A Wallace & Gromit, a Csibefutam és az Elvitte a víz alkotói az angol humort elegyítik a Pixar-féle animációs kalandok szellemével: kalózmeséjük így minden generáció számára egyszerre nagy élmény. [ magyar szinkronos bemutató ] Hamarosan 3D-ben is a mozikban! Magyar Bemutató:2012 május 12.

cseppet IJESZTŐ............

Kép
....animáció jöhet? Láttunk már korábban ilyet,elég ha a CORALINE és titkokat rejtő ajtajára gondolunk, és mikor néha az ara PARA ..... Vagy éppen a Halloweenre ráunó és Karácsonyt lopó lidérc is szóba jöhet... Vagy  a cseppet besz*ri TERKEL ről nem is beszélve,és hát ott az a bizonyos Rém Rom is. Most bővül a lista,érkezik ParaNorman ..:D Előzetes,infók itt!

Az új PIXAR mozi-Második Előzetes!

Kép
Jövő nyáron Merida,a bátor címen érkezik a mozikba az új PIXAR mozi....   MovieWeb Ősidők óta, a legendák és eposzok generációról generációra szállnak a barátságtalan és titokzatos Skót-fennsíkon, és az új PIXAR-filmben új történettel gyarapszik a számuk. A bátor Merida (Kelly Macdonald hangjával) szembeszegül hagyománnyal, sorssal és a legveszedelmesebb fenevadakkal. Merida egy képzett íjász és egyben Fergus király (Billy Connolly hangjával)  és Elinor királynő (Emma Thompson hangjával) indulatos lánya. Miközben elszántan keresi saját életútját, Merida ellenszegül egy régi hagyománynak mely a harsány főurak nagy MacGuffin úr (Kevin McKidd hangjával), mogorva Macintosh úr (Craig Ferguson hangjával) és zsémbes Dingwall úr (Robbie Coltrane hangjával) számára szent. Merida cselekedetei váratlanul káoszt és őrjöngést eredményeznek a királyság területén, és mikor egy hóbortos öreg bölcshöz(Julie Walters hangjával)  fordul segítségért, szerencsétlen tanácsot kap. A ...

Sok kicsi LEGO......

Kép
Nagyköltségvetésű, élőszereplős LEGO-mozifilm készül     Újabb nagysikerű animációs-hibrid franchise indulhat el, hiszen a tévés rajzfilmsorozatok karakterei után egy LEGO-építőelemekből álló világ is megelevenedhet a mozik vásznain. A Variety információi szerint a hollywoodi Warner Bros. stúdió az ausztrál Animal Logic animációs céggel közösen 2014-re kívánja elkészíteni új, nagyköltségvetésű filmjét, mely egy LEGO-világban játszódna. A film természetesen a manapság oly "kedvelt" (Alvin és a mókusok, Maci Laci, Avatar, Hupikék törpikék) élőszereplős-animációs hibrid lenne, melynek rajzolt, illetve számítógép által generált részeiért felelne az Animal Logic, mely a Táncoló talpak, valamint az Őrzők legendája című filmekért felelt eddig........ Ugrás a teljes cikkre!   [forrás:SG.hu]  

Family Guy,Simpsons,American Dad,Cleveland-csokor

Kép
A reklámozóknak fontos 18-49-s korosztályban évek óta a FOX a király az USA-ban. Ehhez nem kis mértékben hozzájárul a vasárnap 20:00-22:00 közötti animációs blokk, amit a csatorna szerényen és gyenge szójátékkal csak Animation Domination-nek hív. Nem kisebb nevek tartoznak ide mint a sokszoros csúcstartó Simpsons, vagy az itthon is népszerű Family Guy. Ehhez képest a magyar sorozatos blogoszférát nem árasztották túl az írások ezekről a felnőtteknek szóló animációkról..... Ugrás a Teljes Cikkre! Comment.blog.hu

A klónok háborúja: A teljes 2. évad (DVD)

Kép
(November 16-án, négy lemeznyi terjedelemben jelenik meg tehát a sorozat második évadja) Teljes. Totálisan teljes. Teljesebb nem is lehetne. Még a tagline is azt hirdeti hogy tartalmazza mind a 22 epizódot. Tehát teljes. Teljes cikk: A Sorozatjunkie.hu oldalon!