Bejegyzések

disney címkéjű bejegyzések megjelenítése

MERIDA az első helyen

Kép
Animációs uralom Amerikában. [Észak-Amerikai box office] A Pixar 1995 -ben tette le névjegyét az asztalra és ha esetleg akkor a Toy Story után volt olyan ember, aki nem jegyezte meg az animációs cég nevét, az azóta bizonyára az eszébe véste. Hiszen a Pixar sokszor bizonyította, hogy lehengerlően képes mesélni, nem csak a külalakra, hanem a történetre is ügyelnek. Egyre magasabbra és magasabbra tette a lécet, úgy tűnt, hogy biztos kézzel nyúlnak hozzá mindenhez, jöhet főzni tudó patkány vagy felhők felett repülő ház , a siker nem marad el. De ahogy lenni szokott általában minden színész, producer, rendező vagy cég életében eljön az a pillanat, amire később már nem tekintenek vissza büszkén . A Pixarnál ez a Verdák 2 volt, ami végső soron csak arra volt jó, hogy a raktárban maradt McQueen játékokat el tudják adni. A Merida, a bátor leginkább azért számít bátor vállalkozásnak, mivel egy tűzrőlpattant lány áll a középpontban és a közönség egy-két kivételtől eltekintve nem túl...

ÉLETREVALÓK U.S. és Csipkerózsika újratöltve valamint Batman

Kép
Elba, Foxx vagy Rock lesz az Életrevalók remake főszereplője? Hollywood mindig is irigykedve tekintett azokra a sikeres és díjakkal elhalmozott filmekre, amelyek nem Amerikában születtek. Az elmúlt évek egyik legjobb alkotás Franciaországban készült, az Életrevalókat (Intouchables) e mellett 9 César díjra jelölték és eleddig 350 millió dollárt kaszált világszerte. Amerikában Weinsteinék forgalmazzák a produkciót, ezzel együtt a remake jogokat is beszerezték. A rendezést Paul Feig, a Koszorúslányok (Bridesmaids) alkotója vállalta be, a lebénult arisztokratát Colin Firth alakíthatja. Eddig nagy kérdés az volt, hogy ki játssza azt a gettóból érkezett börtönviselt fickót, aki a nemesi származású férfi ápolója lesz. A New York Post információja szerint három szóba jöhető név szerepel a stúdió listáján: Chris Rock, Jamie Foxx és Idris Elba... Tovább! Az első kép a Maleficentből A Disney gyakorlatilag az Alice Csodaországban (Alice in Wonderland) milliárdos siker...

Van Damme DVD-n és Johnny Depp megint bukik(!)

Kép
Six Bullets előzetes – Jean-Claude Van Damme új akciófilmje[Csak DVD-n!] A Sony Pictures nyilvánosságra hozta Jean-Claude Van Damme új, Six Bullets című akció-thrillerének előzetesét. A film Ernie Barbarash ( Assassination Games ) rendezésében készült és a ugusztus 21 -én, kizárólag DVD -n kerül forgalmazásra.... Tovább!                                   A Disney következő buktája? LEHET. Idén már sikerült egy csúnya bukás t bemutatnia a Disney -nek a John Carter filmmel, a legújabb híreket olvasva pedig úgy tűnik, a jövőre is meg fog ismétlődni a dolog. Információk szerint ugyanis Gore Verbinski rendező jócskán elszállt a Johnny Depp főszereplésével készülő The Lone Ranger film költségvetésével. Ráadásul DEPPnek  rossz ómen az ÉJSÖTÉT ÁRNYAK meglepő buktája.... Tovább! forrás : filmtrailer

2in1 kritika a Hófehér & a vadászról,Rontó Ralph előzetes és MTV MOVIE AWARDS

Kép
Snow White and the Huntsman (hófehér és a vadász)duplex kritika  - írta: luke és wexylum A Hófehér és a Vadász kritikája picit rendhagyó módon készült el. Két elfogult ember kritikáját fűztük itt egyben. Luke sokkal inkább lágy-szívvel és pozitívan közelít meg egy-egy filmet(Főleg ha Kristen Stewart-ról van szó). Wexylum pedig a végletekig elmegy, hogy találjon egy hibát, és Kristen-t sem igazán szívleli. Viszont mindkét fél látta a filmet, ezért úgy gondoltuk összeeresztjük a két kritikust. Tehát Hófehér és a Vadász, Luke és Wexylum..... Tovább! rontó ralph (wreck-it ralph) trailer Kijött a Rich Moore (A Simpson család) rendezésében készült Rontó Ralph (Wreck-It Ralph) című Walt Disney Pictures animáció első bemutatója. (hivatalos sztori itt)  Tovább!  + Ez még kimaradt : a 2012-es mtv movie awards győztesei forrás : premierfilmek

DISNEY és Kelly

Kép
TOP 10 Disney filmek Csütörtökön került a moziba a Disney stúdió legújabb filmje a John Carter . Egykor a Disney név egyenlő volt a varázslattal az igazi filmélménnyel. Nem mondom hogy mostanra megkopott ez a hírnév, de a brutális pénzösszegekből készült filmek  amiket mostanában készítenek nem feltétlenül hozzák vissza azt a filmélményt amelyet gyerekkorunkban kaptunk a Disneytől...     Tovább a teljes cikkre.  ****************************************************************** Edgar Ramirez lesz a főszereplője Richard Kelly új filmjének. Richard Kelly első filmjével rögtön kulttá vált, a Donnie Darko után két produkcióval jelentkezett, de  a Káosz Birodalma és A doboz is kisebb csalódást okozott. Újabb projekten munkálkodik, a Corpus Christi forgatókönyvét Kelly vetette papírra és a rendezői teendőket is saját maga fogja ellátni. Edgar Ramirez (Bourne Ultimátum) lesz a főszereplő, a színész egy mentálisan instabil iraki veteránt kelt életr...

ATM,Lockout és sokadik JOHN CARTER poszter

Kép
A BURIED (Élve eltemetve) íróinak következő filmjének,az ATM -nek az előzetese és a poszter. A 2 főszereplő: Josh Peck (Drake & Josh)és Alice Eve(Túl jó nő a csajom) Így elsőre jónak tűnik. Maggie Grace(Lost) és Guy Pearce(Memento) főszereplésével készült el a Lockout című sci-fi.  A Egy kormányügynöknek ha tisztázni akarja magát akkor meg kell mentenie az elnök lányát egy szigorúan őrzött börtön fellázadt rabjaitól. A producer:Luc Besson(Léon,a profi,Ötödik Elem). Valamint a Disney's JOHN CARTER sokadik posztere

Még egy kis GUBANC

Kép
Gondolom sokaknak ismerős az ARANYHAJ és a Nagy Gubanc című Disney Animáció.. Ez a mozi kap egy kis folytatást,amit a Szépség és a Szörny 3D előtt fognak vetíteni 2012 január 13-tól Amerikában. TELJES CIKK ITT!

50 NAGYSZERŰ DISNEY MOZI PILLANAT.....

Kép
Fantasztikus fantáziák az "egér házából"......   A TOTAL FILM összeszedett 50 zseniális/feledhetetlen pillanatot amit köszönhetünk a Disney csodálatos világának.  Tovább!

DISNEY MARS EXPEDÍCIÓ

Kép
A Disney sokkalt feccölt a John Carter filmverziójába, éppen ezért lemondhatunk arról, hogy lenge öltözékű csajok rohangáljanak a vásznon és olyan bestiák törjenek hőseink életére, amelyek látványától összetojja magát a tini közönség, éppen ezért egy pofás kis vérengzésre sincs kilátás....:( Edgar Rice Burroughs regényét Andrew Stanton vihette vászonra, neki köszönhetjük a Wall-E és a Némó nyomában animációs filmeket. Ugrás a teljes cikkre!     [Filmdroid]

ma 83 éves!

Kép
Mickey Mouse/Miki egér ma 83 éves! :D  Most "csak "ennyi. HAPPY BIRTHDAY!!!!!!!!!!!! :D:D

Az új PIXAR mozi-Második Előzetes!

Kép
Jövő nyáron Merida,a bátor címen érkezik a mozikba az új PIXAR mozi....   MovieWeb Ősidők óta, a legendák és eposzok generációról generációra szállnak a barátságtalan és titokzatos Skót-fennsíkon, és az új PIXAR-filmben új történettel gyarapszik a számuk. A bátor Merida (Kelly Macdonald hangjával) szembeszegül hagyománnyal, sorssal és a legveszedelmesebb fenevadakkal. Merida egy képzett íjász és egyben Fergus király (Billy Connolly hangjával)  és Elinor királynő (Emma Thompson hangjával) indulatos lánya. Miközben elszántan keresi saját életútját, Merida ellenszegül egy régi hagyománynak mely a harsány főurak nagy MacGuffin úr (Kevin McKidd hangjával), mogorva Macintosh úr (Craig Ferguson hangjával) és zsémbes Dingwall úr (Robbie Coltrane hangjával) számára szent. Merida cselekedetei váratlanul káoszt és őrjöngést eredményeznek a királyság területén, és mikor egy hóbortos öreg bölcshöz(Julie Walters hangjával)  fordul segítségért, szerencsétlen tanácsot kap. A ...