Bejegyzések

Levitt a szállító, Kick/Ass2, Magic....

Kép
Fék nélkül előzetes 2003-ban Michel Vaillant francia autóversenyzős filmje idehaza szintén Fék nélkül címen futott. Ehhez a David Koepp rendezésében készült bringás akciófilmnek semmi köze, csak éppen hirtelenjében nem találtak jobb címet. Joseph Gordon-Levitt (500 nap nyár,Eredet) egy biciklis futárt alakít, rábíznak egy levelet, amelyet 90 perc alatt kellene kézbesítenie. Ha hagynák, becsülettel tenné a dolgát, ám a küldeményre másnak is fáj a foga, sok-sok korrupt zsaru ered a nyomába. Többek között Michael Shannon villámló tekintetét kell elkerülnie, még szerencse, hogy a bringások között van egy-két megbízható ismerőse (pl. Dana Ramirez ) . Itthon november környékén mutatják be a filmet. UGRÁS az előzetesre és a teljes cikkre! Johnson, Moretz és Plasse is visszatér a Kick-Ass 2-ben Az Universal végül csak adott egy esélyt a Kick-Ass második részének. A stúdiót kezdetben nem igazán érdekelte a folytatás, de Jane Goldman és Matthew Vaughn nagyon szerette volna...

Refn dirigálhatná a Button Man képregényfilmet

Kép
A DreamWorks zsákolta be John Wagne r és Arthur Ransom képregény ének a megfilmesítési jogait. A Button Man rendezését Nicolas Winding Refn (Bronson,DRIVE)-re szeretnék bízni, akit érdekelne a projekt. Senki ne lepődjön meg, ha Refn Ryan Gosling ot kéri fel a főszerepre. A történet főhőse Harry Exton, aki ha jól megfizetik zsoldosként bárkihez elszegődik. Felkeresi egy milliomos, aki a megszokottól eltérően teljesen másfajta csatába küldi. Extonnak játszani kell, amiben a tét a saját élete. Néhány unatkozó vagyonos ember egymásnak ereszt néhány kőkemény legényt, az összecsapás végén csak egy ember maradhat talpon. De amikor Extonnak elege lesz rájön, hogy nem léphet le csak úgy. Kénytelen kicsinálni a véres játszma létrehozóit, ám ez nem olyan egyszerű. Refn éppen az Only God Forgives utómunkálatain dolgozik, majd az I Walk With The Dead erotikus thriller-horrorba vág bele, amiben Carey Mulligan (Egy lányról, Drive, A szégyentelen) lesz a főszereplő. Csak ezután jöhet sz...

BURTON "javíthat", Bourne előzetes, borzongató horror közeleg....

Kép
Frankenweenie poszter   Tim Burton idén egyszer már beégett, az Éjsötét árnyékot (Dark Shadows) lehúzták a kritikusok és a kasszáknál is megbukott.Nekem tetszett,na nem baj.  A Frankenweenie -vel szépíthet, ami viszont elég merész vállalkozás: 3D-s stop motion fekete-fehér alkotás. A történet szerint egy srác feltámasztja elhunyt kutyáját, ami sok bonyodalomhoz vezet.   Teljes cikk !  A Bourne hagyaték előzetese Az Universal egyszerűen képtelen volt elfogadni, hogy Paul Greengrass és Matt Damon csak úgy elsétált a franchise környékéről. "Ugyan már, nélkülük is lehet folytatni ezt a jól jövedelmező franchise-t." - gondolták a fejesek. Lehet Bourne film Jason Bourne nélkül.(?) Tovább! Sinister poszter A rendező : Scott Derrickson ( Ördögűzés Emily Rose üdvéért ) A Paranormal Activity és az INSIDIOUS producereitől! A főszereplő pedig : Ethan Hawke Jól hangzik! :D Ugrás a cikkre!  Erre pedig tessék rákattintani! :D  ÉRDEMES! ...

Resident Evil: Retribution poszterek

Kép
A Resident Evil: Retribution -ban a  T-vírus tovább tombol a Földön, egyre több és több ember változik át zombivá. Az emberiség egyetlen remény e Alice ( Milla Jovovich ), aki az Umbrella egyik titkos bázisán tér magához, ahol egyre tisztább képet kap múltjával kapcsolatban. Alice tovább folytatja a keresést , mindenképpen szeretné elkapni a felelősöket, akik a járvány kitöréséért felelősek. A hajsza során Alice eljut Tokióba, New Yorkba és Washgintonba , de még Moszkvában is megfordul.  A harcban régi barátai és új ismerősök is segítik..... A költségvetés 90 millió dollár , ami mellett biztosra vehetjük, hogy Amerikában bukni fog. Ezzel valószínűleg Paul W. S. Anderson tisztában van és bizonyára nem a jenki közönségre épít..... Tovább! forrás : filmdroid

a DRIVE után megint kemény

Kép
Kijött néhány hangulatfotó Nicolas Winding Refn (Bronson, Drive) Only God Forgives című, jövőre mozikba kerülő filmjéből. A fekete-fehér képeken (a film persze színes lesz) a főszerepet játszó Ryan Gosling látható alaposan helybenhagyott állapotban. Cannes -ban levetítettek egy mintegy kétperces, dialógus nélküli részletet a filmből, és üvöltött róla, hogy direkt úgy választották ki, hogy minél Drive -osabb legyen. TOVÁBB! forrás : origo

Nyomorultak trailer, poszter és sztori, és BOURNE-ék

Kép
Nyomorultak (les miserables) előzetes és hivatalos sztori  A NYOMORULTAK nagyszabású és látványos filmfeldolgozása a népszerű és szenzációs musicalnek, melyet több mint 60 millióan láttak már a világ 42 országában 21 nyelven, és bemutatásának huszonhetedik évében is még mindig sorra dönti a bevételi rekordokat. A filmet A király beszéde Oscar-díjas rendezője jegyzi, a főbb szerepekben Hugh Jackman , Russell Crowe és Anne Hathaway látható. Bemutató: 2012.december 27 . /UIP-Duna Film/ Tovább!   A Bourne hagyaték új szereplői, azaz Jeremy Renner és Rachel Weisz . Kép az EW magazin ból. forrás : premierfilmek és Entertainment Weekly

még több TATUM, Nyomorultak teaser, Marco Polo, vaduló CSAJOK és De Niro felesége

Kép
Miért is késik a G.I. Joe 2? Június végén került volna a mozikba a G.I. Joe folytatás a, ám a Paramount nemrég úgy döntött, hogy 2013 március 29-re tolja át a bemutatót. Mint kiderült a tesztvetítések végén a nézők két dolgot akartak: több Tatumot és 3D-t. Channing Tatum idén elég szépen teljesített, a Fogadom romantikus filmje és a 21 Jump Street - Kopasz osztag kasszasikerré vált, ráadásképp hamarosan érkezik a Magic Mike sztriptízes alkotás is.... TOVÁBB!   Nyomorultak teaser trailer Hugh Jackman és Anne Hathaway legutóbb az Oscaron dalolászott együtt nagy vidáman. De   Tom Hooper rendezésében készülődő Nyomorultak ban inkább a dráma és a szomorúság kerül az előtérbe....... Tovább!