Bejegyzések

Cannes idei botrányfilmje

Kép
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy -t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai létére a film meglepően merész, Nicole Kidman és John Cusack pedig remekelnek. Akit pedig ez nem hat meg, annak még mindig ott van Zac Efron temérdek alsógatyás jelenete.                                                                       Nicole Kidman a The Paperboy című filmben    [origo] Szexből van épp elég Lee Daniels (Precious) új filmjében, amikor Nicole Kidman dob egy Elemi ösztön -figurát, majd érintés nélkül segít elélvezni halálraítélt pasijának (John Cusack), illetve amikor Matthew McCounaghey meztelenül kikötözve fetreng a földön homoszexuális erőszak áldozataként.           ...

Batmanék a címlapon

Kép
  A sötét lovag - Felemelkedés ezúttal az Empire címlapján debütált, ráadásul rögtön két borítóval is,valamint remek bannerek érkeztek.

MIB III [kritika]

Kép
The Man is Back!  Négy év telt el azóta, hogy Will Smith -t utoljára mozivásznon láthattuk: négy év elég volt ahhoz, hogy immáron ne ő legyen az utolsó nagy mozisztár, akire filmet lehet alapozni (bejött a képbe ugyebár Robert Downey, Jr .).... Lehet-e elővenni a sufniból egy tíz éve pihentetett franchise-t, melynek második részéről minél kevesebbet beszélünk, annál jobb (azért ebben a kritikában egyszer-kétszer felmerül a neve)? Van-e keresnivalója egy különös sci-fi/komédia-hibridnek a mozis szuperhősök korában? Nos, a látottak alapján azt kell, hogy mondjam: nem ciki a jelenlét. Pedig az előjelek borzasztók voltak.... TOVÁBB!   [aeonflux]

G.I.JOE 2 (csak 2013-ban), Ashley Greene ijedezik, ALF, Rogen/Efron páros

Kép
1#   Áttolták 2013-ra a G.I. Joe folytatását Úgy egy hónap volt még hátra a G.I. Joe: Megtorlá s bemutatójáig, a marketing éppen magas fordulatszámon pörgött, amikor jött a döntés: konvertáljunk!! 3D -s filmet akarnak. Tovább!   2#   The Apparition előzetes Egy kísérlet során véletlenül szabadjára engednek valamit és az ahogy kell kísérteni kezd egy fiatal pár otthonában. A producer : Joel Silver (Halálos Fegyver,Matrix, Viasztestek). Főbb szereplők : Ashley Greene (Alkonyat) és Tom Felton (Harry Potter) Amerikai premier : 2012 augusztus 24.   UGRÁS a teljes cikkre!   3# Paul Fusco úgy érzi, hogy itt az idő az Alf mozifilmre. Ugyan nem mondta, hogy el is fog készülni, csak egyszerűen úgy gondolja, hogy ideje lenne. Erre kiváncsi lennék .... 4# Nicholas Stoller (Lepattintva,Felhangolva) rendezi a Townies vígjátékot ,   Zac Efron és Seth Rogen fognak rivalizálni. Andrew Cohen és Brendan O'Brian írták a forgatókönyvet. Érdekes p...

A The Tomb forgatásáról....

Kép
Két kép és egy videó a The Tomb akció-thriller forgatásáról,  amely leginkább arról híresült el, hogy Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger ismét együtt játszanak.  Stallone karakterét megbízzák, hogy hozza létre a világ legszökésbiztosabb börtönét, majd maga is odakerül... Tovább a teljes cikkre! [filmdroid]

GATSBY, Dark Knight, Portman western, Sacha DIKTÁTOR,MacGruber 2...

Kép
1# A nagy Gatsby poszter és előzetes!  Robert Redford helyett Leonardo DiCaprio , a látvány Baz Luhrmann ( Moulin Rouge! )-hoz méltóan pazar.... Tovább!   2# A sötét lovag: Felemelkedés karakter poszterek A karakter poszterek gyakorlatilag kötelező elemnek számítanak egy nagyobb költségvetésű film marketingjében. Stílusos vagy kezdenek fáradni az alkotók? Tovább!   3# NATALIE "westernkedik" A Beszélnünk kell Kevinről ( We Need to Talk About Kevin ) a díjszezon egyik nagy vesztese volt, alig méltatták jelölésekre és még a kasszáknál sem termelt szépen. Talán Lynne Ramsay következő alkotására jobban odafigyelnek, a skót rendező dirigálhatja a Jane Got A Gun westernt, amely Natalie Portman érdeklődését is kivívta, aki nem csak a főszerepet nézte ki magának, hanem producerként is egyengeti a film útját. Tovább!

Brad Pitt és a MAFFIA

Kép
Cogan's Trade címre hallgatott, de átkeresztelték, így már Killing Them Softly a becses neve Andrew Dominik (Jesse James meggyilkolása,a tettes...)   thrillerének.    A főszerepben Brad Pitt , a maffia megoldóemberének a bőrébe bújik. Mikor a maffia által szervezett pókerjátszma nyereményét valaki lenyúlja neki kell megkeresnie a tetteseket, visszaszereznie a dohányt és megmutatni, hogy a keresztapákkal nem lehet csak úgy kekeckedni. Ray Liotta (Felejthetetlen), Richard Jenkins (A látogató), James Gandolfini (Maffiózók), Sam Shepard és Max Casella nézhetnek ki keményen a fejükből. Tovább! [filmdroid]